Törnek a csontok, repednek a koponyák – A Majomember az év eddigi legvéresebb akciófilmje
2024. április 10. 17:00
Nem véletlenül nevezik mindenhol az indiai John Wicknek a Gettómilliomos sztárjának rendezői bemutatkozását. A Majomember nem is nyújt többet, mint ami a lényege: bár megpróbálkozik némi társadalomkritikával és a helyi hitvilág bemutatásával, a fókusz a csaknem folyamatosan tomboló, féktelen erőszakon van.
2024. április 10. 17:00
7 p
0
0
18
Mentés
Nyitókép és fotó: UIP-Duna Film
***
Német Dániel írása
,,Dev Patel az akciófilmek jövője, és szerencsések vagyunk, hogy egy olyan korszakban élhetünk, amelyben ezt elmondhatjuk.” Ilyen és ehhez hasonló hozzászólásokat olvashatunk A Majomember kapcsán a különböző internetes fórumokon, pedig a nyolc Oscart nyert Gettómilliomos főszereplőjeként megismert színész első rendezéséből mindössze annyi derül ki, hogy szerinte három dolog szükséges egy jó akciófilmhez:
vér, vér és még több vér.
Mindezt az enyhén szólva sem túlbonyolított sztori is illusztrálja: a főszereplő édesanyját a szeme láttára erőszakolja és öli meg egy férfi, a gyerek később felcseperedve illegális ketrecharcokon edzi magát, hajtja a bosszúvágy. A szálak a legfelsőbb körökbe vezetnek, ahova lassanként sikerül beépülnie, aztán pedig természetesen lesz nemulass.
Meg merjük kockáztatni, hogy nem akad olyan filmkritika az egész világon, amelyikben A Majomembert ne hoznák párhuzamba a John Wick-franchise-zal, és nem véletlenül, annyira adják magukat a hasonlóságok: itt is egy revansot követelő megállíthatatlan férfi a főszereplő, aki ugyancsak szereti a fekete öltönyöket, és a hatalmas túlerővel szemben is legyőzhetetlen. A Keanu Reeves nevével fémjelzett sorozattal szemben a misztikus szál azonban ezúttal nem egy rejtélyes bérgyilkosszervezethez kötődik, hanem a spiritualizmushoz. Utóbbi annyira hangsúlyos, hogy az alkotás majdnem földbe is áll tőle, amikor a játékidő közepén, miután hősünk majdnem meghal, egy végtelenül unalmas fél órán keresztül azt nézhetjük végig, ahogyan szerzetesek visszahozzák az életbe, tanítgatják, aminek eredményeképpen még halálosabb gyilkológéppé válva folytatja a hadjáratát.
Emellett némi társadalomkritika is megfogalmazódik, de csak amolyan általános iskolás, rendkívül felszínes módon; visszatérő elem a kontrasztképzés az utcán, kartonpapírokon alvó kisgyerekek és a felhőkarcolók tetején luxusprostituáltakkal mulatozó, kokaincsíkokat szívó politikai elit között. E színfoltokat leszámítva a fókusz kizárólag az akciójeleneteken van, amelyek viszont néhol tényleg elképesztőek.
A közelharcok rendkívül intenzívek, törnek a csontok, repednek a koponyák,
és úgy folyik a vér, hogy még a Kill Bill első részének legbrutálisabb pillanatai is csendben elszégyellik magukat.
És igencsak virtuózak az autós üldözések is, amelyek során a fiktív indiai várost, Yatanát félig leamortizálják; el sem tudjuk képzelni, miként valósították meg a produkciót a Wikipedia információi szerint mindössze 10 millió dollárból, amikor Hollywoodban ennyi pénzből egy B kategóriás horrort sem készítenek el – csak remélni tudjuk, hogy nem zsákmányolták ki a munkaerőt olyan mértékben, mint a történetben a város legalsó osztályát.
Apropó, horrorfilmek, ez az alkotás arra is rámutat, hogy időnként igencsak fura döntéseket hoznak hazánkban a korhatár-besorolás tekintetében. Emlékezetes eset volt tavaly, amikor a Sikoly 6 a legszigorúbb, X-es kategóriába került, aminek értelmében csak este tíz után lehetett vetíteni. A Majomember ezzel szemben megúszta a mezei 18-as karikával, noha millió olyan jelenete van, amelyek bőven túltesznek a szellemálarcot viselő gyilkos legkegyetlenebb húzásain.
És biztosak lehetünk abban is, hogy ha valaki olyan végtelenül steril és számítógépes effektekkel teletömködött filmeken szocializálódott, mint a Halálos Iramban-széria vagy a Marvel-produkciók, és hasonló élményre vágyva jegyet vált A Majomemberre egy plázamoziban, hamar a torkán akad a popcorn.
A mozi főként az extrém távol-keleti alkotások rajongóit szólítja meg,
más kérdés, hogy a célközönség mennyire lesz elégedett a látottakkal. A történet ugyanis kong az ürességtől, így idővel a valóban bámulatos, de repetitív akciójelenetek alatt is olykor csak hanghatásaival tartja éberen az elmét.
Mark Galeotti szerint az Orosz Föderáció államfője megváltoztatta kormányát, egyesítette az ország védelmi és polgári gazdaságát, hogy állandóan mozgósított állammá váljon.